Lőcsei közjáték

A cseh író magyar témájú írásainak csupán egyik csoportja köthető a századelő Felső-Magyarországához. A magyar tájak és jellegzetességeik szintén viszonylag nagy darabját jelentik az akkori országnak. Találkozhatunk itt a Balaton-felvidékkel, a Hegyaljával, az igazi alföldi magyar pusztával. A szereplők között pedig számos szegénylegénnyel, pásztorral, dölyfös úrral, parasztokkal és nem utolsósorban cigányokkal. A felföldi környezetről szóló tárcák és rövid novellák alapján bizonyos mértékig követni lehet, merre járt ezeken a tájakon. Többek között a Vág völgyében, Galgócon, Selmecbányán, Bakabányán, tett kirándulásokat az Alacsony Tátrában, megismerte a szepességi városokat és az Erdős Kárpátokat, a ruszinok világát. Nem volt számára ismeretlen a Nyitra folyó melléke, Hont és Gömör sem. Az 1914 előtti kirándulások során nem csak a természeti szépségekre volt módja figyelnie, hanem a magyarosítás/magyarosodás jeleire is, hiszen a városi középrétegek, az ún.: 'művelt osztály' körében meglehetősen alacsony volt a szlovák nyelv presztizse. Föltűnt neki, hogy még a nagy szlovák többségű kisvárosokban is a föliratokon, a hivatalokban mindenütt a magyar nyelv az egyeduralkodó. Kapcsolatba került szlovák értelmiségiekkel, akik részletesen tájékoztatták sérelmeikről. Fő írói eszköze ezekben a szövegekben is a humor, a maró gúny, mellyel nevetségessé teszi a fontoskodást, a hatalmon belül lévők önteltségét, a hivatalnokok korlátoltságát. Különösen a begyében van ennek a polgári-kispolgári világ ellen lázadó cseh fiatalembernek a kisvárosi ostobaság, a szemfényvesztő ájtatoskodás. Szívesen állítja pellengérre a helyi hatóságok, a katolikus kolostorok, a türelmetlen magyarosítók figuráit, akiken nemegyszer abszurd büntetés ostora csattan.